Üdv Mindenkinek!
Ismét elérkezett az idő egy bejelentkezésre. Vasárnap jelentkeztem ugyebár utoljára, aznap este már nem csináltam sok mindent. Hétfőn viszont kimentem ismét a kampuszra, hogy csináljanak már valamit azzal a nyomorult wifivel. Végülis megcsinálták, bár az informatikus közölte, hogy bóvli amit vettem, mert nagyon gyenge a jel. Ekkor megfogadtam, hogy majd visszaviszem, később mégsem így lett. Délután még találkoztunk Berta Tanár Úrral, aki egy hónapig itt tanít majd mint vendégoktató. Vele, meg Dalmával persze megebédeltünk a menzán, aztán én még bennmaradtam az egyetemen netezni meg pókerezni (végre). Este otthon maradtam.
Kedden megtörtént a csoda: mikor reggel (3-kor) bekapcsoltam a gépet, kiderült, hogy van net! Ennek annyira megörültem, hogy egész nap ki sem mozdultam itthonról...
Szerdán viszont délután felhívott Dalma, hogy nem nézzük-e meg San Juant, ami itt van közvetlenül Alicante mellett, és állítólag nagyon szép. Mondtam hogy jó + szedtem a cókmókom és ott kellett zuhanyoznom, mert a gázpalack-csere után a boyler az istennek sem akar belobbanni, ergo nincs melegvíz. (Elvileg holnapra lesz megoldás.) Szóval San Juanon csak átutaztunk, mert a busz végállomása a következő városban, Campellóban volt. Úgy gondoltuk, hogy jó magyar módjára ha már kifizettük a buszjegyet, használjuk ki maximálisan, és menjünk végig:). Campello nem egy nagy szám, szép a partja, azt szevasz. De jó poén volt kimenni végülis, csakhogy öt órakor eszünkbe jutott, hogy kéne valamit kajálni, merthogy igencsak éhes voltam, meg Dalma is. Elindultunk hát Alicante felé, hogy majd beülünk az első helyre. Na hát ez naiv gondolat volt! Miután egy órája mentünk 15-25 emeletes házak között - a környék egyébként nélkülöz minden egyéb civilizációt (vö. bolt, étterem, kocsma, mozi, s.a.t.) - megkérdeztük egy társaságtól, hol van étterem. Mondták, hogy Campello felé menjünk. Mondtuk, hogy köszi, de onnan jövünk egy órája és minden zárva volt, de leginkább nem is volt semmi. Ekkor nem értették, hogy mit akarunk. Mármint, hogy egyáltalán miért akarunk mi hatkor enni. Komolyan mondom, úgy néztek ránk, mintha kábé szánkót akarnánk venni a tengerparton. Aztán továbbmentünk, egy söröző-éttermet találtunk, ahol mondták, hogy a konyha nyolckor nyit, de ha egy órát várunk, addigra tud csinálni hamburgert. Mondtam hogy kösz, de majd legközelebb. Mi mindenáron pizzázni akartunk, ezért visszametróztunk(!) Alicantéba, ahol fél óra keresgélés után végre találtunk egy nyitva lévő éttermet (nyolckor). Úgyhogy happy end lett a vége.
Este Mattiával megbeszéltük, hogy a BL-meccset megnézzük együtt, aztán nem vette fel a telefonját, ezért hazajöttem. Abban a pillanatban mikor megérkeztem, hívott, mondta, hogy hol van, én húsz perc múlva elindultam, vártam fél órát a buszra, majd a 82. percben oda is értem, úgyhogy a meccsnézés jól sikerült. Utána söröztünk egy keveset néhány francia társaságában. Fociról is volt szó, ami vicces volt: beszéltük, hogy milyen szemétség, hogy az olaszok meg a franciák egy csoportba kerültek az EB-n, meg kérdeztem, hogy tudják-e hogy a spanyolok hová kerültek. Nem tudták, de visszakérdeztek, hogy mi a helyzet a magyarokkal. Mondtam, hogy most, hogy ősszel végre felpezsdült az élet a válogatott körül, és jöttek az eredmények, sikerült a hatodik helyet elcsípnünk a hét közül a selejtezőcsoportban. Persze azt is elmeséltem, hogy hogyan kaptunk ki a törököktől...
Aztán egykor hazamentem, mert a sok gyaloglástól jó fáradt lettem. Ma sikerült lekésnem a déli órámat, aztán kettőkor volt egy másik, utána bementünk Dalmával az első Berta-előadásra. Azt hiszem jó jel, hogy megint állandóan késésben vagyok, legalább nem unatkozom. Bár ebben nagy segítségemre volt a TAM is, a helyi BKV. Ez megér pár szót.
Alapjába véve jól meg van szervezve a tömegközlekedés, s mondom:a HÉV az utolsó kilóméteren metróként működik, ami poén. Ráadásul most építik tovább, így nemsokára már a fél várost át fogja szelni (300.000-es város!) A buszok is járnak becsülettel, bár az utastájékoztatást nem viszik túlzásba. Bár a megállókban minden táblán kis térkép is van, mutatva az útvonalat, a menetrenddel annál kevesebbet foglalkoztak. Pl. a 10-es busz menetrendje: H-P átlag 24, Szo. átlag 25, vasárnap átlag 27 percenként jön. Aztán találd ki hogy mikor! Igy fordulhatott elő, hogy tegnap pl. fél órát vártam rá. Ja, meg ki van még írva az első meg az utolsó járat indulási ideje, ebből főleg az első az érdekes, itt ugyanis általában hétköznap 7 körül, hétvégén fél 8 körül indulnak. Budapesten két hétig vezető hír, ha a BKV-sok kitalálják, hogy csak hatkor állnak munkába egyik nap...
Na ennyit erről, most meg megpróbálok képeket feltölteni.
Üdv
Ismét elérkezett az idő egy bejelentkezésre. Vasárnap jelentkeztem ugyebár utoljára, aznap este már nem csináltam sok mindent. Hétfőn viszont kimentem ismét a kampuszra, hogy csináljanak már valamit azzal a nyomorult wifivel. Végülis megcsinálták, bár az informatikus közölte, hogy bóvli amit vettem, mert nagyon gyenge a jel. Ekkor megfogadtam, hogy majd visszaviszem, később mégsem így lett. Délután még találkoztunk Berta Tanár Úrral, aki egy hónapig itt tanít majd mint vendégoktató. Vele, meg Dalmával persze megebédeltünk a menzán, aztán én még bennmaradtam az egyetemen netezni meg pókerezni (végre). Este otthon maradtam.
Kedden megtörtént a csoda: mikor reggel (3-kor) bekapcsoltam a gépet, kiderült, hogy van net! Ennek annyira megörültem, hogy egész nap ki sem mozdultam itthonról...
Szerdán viszont délután felhívott Dalma, hogy nem nézzük-e meg San Juant, ami itt van közvetlenül Alicante mellett, és állítólag nagyon szép. Mondtam hogy jó + szedtem a cókmókom és ott kellett zuhanyoznom, mert a gázpalack-csere után a boyler az istennek sem akar belobbanni, ergo nincs melegvíz. (Elvileg holnapra lesz megoldás.) Szóval San Juanon csak átutaztunk, mert a busz végállomása a következő városban, Campellóban volt. Úgy gondoltuk, hogy jó magyar módjára ha már kifizettük a buszjegyet, használjuk ki maximálisan, és menjünk végig:). Campello nem egy nagy szám, szép a partja, azt szevasz. De jó poén volt kimenni végülis, csakhogy öt órakor eszünkbe jutott, hogy kéne valamit kajálni, merthogy igencsak éhes voltam, meg Dalma is. Elindultunk hát Alicante felé, hogy majd beülünk az első helyre. Na hát ez naiv gondolat volt! Miután egy órája mentünk 15-25 emeletes házak között - a környék egyébként nélkülöz minden egyéb civilizációt (vö. bolt, étterem, kocsma, mozi, s.a.t.) - megkérdeztük egy társaságtól, hol van étterem. Mondták, hogy Campello felé menjünk. Mondtuk, hogy köszi, de onnan jövünk egy órája és minden zárva volt, de leginkább nem is volt semmi. Ekkor nem értették, hogy mit akarunk. Mármint, hogy egyáltalán miért akarunk mi hatkor enni. Komolyan mondom, úgy néztek ránk, mintha kábé szánkót akarnánk venni a tengerparton. Aztán továbbmentünk, egy söröző-éttermet találtunk, ahol mondták, hogy a konyha nyolckor nyit, de ha egy órát várunk, addigra tud csinálni hamburgert. Mondtam hogy kösz, de majd legközelebb. Mi mindenáron pizzázni akartunk, ezért visszametróztunk(!) Alicantéba, ahol fél óra keresgélés után végre találtunk egy nyitva lévő éttermet (nyolckor). Úgyhogy happy end lett a vége.
Este Mattiával megbeszéltük, hogy a BL-meccset megnézzük együtt, aztán nem vette fel a telefonját, ezért hazajöttem. Abban a pillanatban mikor megérkeztem, hívott, mondta, hogy hol van, én húsz perc múlva elindultam, vártam fél órát a buszra, majd a 82. percben oda is értem, úgyhogy a meccsnézés jól sikerült. Utána söröztünk egy keveset néhány francia társaságában. Fociról is volt szó, ami vicces volt: beszéltük, hogy milyen szemétség, hogy az olaszok meg a franciák egy csoportba kerültek az EB-n, meg kérdeztem, hogy tudják-e hogy a spanyolok hová kerültek. Nem tudták, de visszakérdeztek, hogy mi a helyzet a magyarokkal. Mondtam, hogy most, hogy ősszel végre felpezsdült az élet a válogatott körül, és jöttek az eredmények, sikerült a hatodik helyet elcsípnünk a hét közül a selejtezőcsoportban. Persze azt is elmeséltem, hogy hogyan kaptunk ki a törököktől...
Aztán egykor hazamentem, mert a sok gyaloglástól jó fáradt lettem. Ma sikerült lekésnem a déli órámat, aztán kettőkor volt egy másik, utána bementünk Dalmával az első Berta-előadásra. Azt hiszem jó jel, hogy megint állandóan késésben vagyok, legalább nem unatkozom. Bár ebben nagy segítségemre volt a TAM is, a helyi BKV. Ez megér pár szót.
Alapjába véve jól meg van szervezve a tömegközlekedés, s mondom:a HÉV az utolsó kilóméteren metróként működik, ami poén. Ráadásul most építik tovább, így nemsokára már a fél várost át fogja szelni (300.000-es város!) A buszok is járnak becsülettel, bár az utastájékoztatást nem viszik túlzásba. Bár a megállókban minden táblán kis térkép is van, mutatva az útvonalat, a menetrenddel annál kevesebbet foglalkoztak. Pl. a 10-es busz menetrendje: H-P átlag 24, Szo. átlag 25, vasárnap átlag 27 percenként jön. Aztán találd ki hogy mikor! Igy fordulhatott elő, hogy tegnap pl. fél órát vártam rá. Ja, meg ki van még írva az első meg az utolsó járat indulási ideje, ebből főleg az első az érdekes, itt ugyanis általában hétköznap 7 körül, hétvégén fél 8 körül indulnak. Budapesten két hétig vezető hír, ha a BKV-sok kitalálják, hogy csak hatkor állnak munkába egyik nap...
Na ennyit erről, most meg megpróbálok képeket feltölteni.
Üdv
