Szervusztok.
Megint eltelt majd egy hét, de ez most blogügyileg olyan, mintha egy nap lett volna. Pénteken ugyanis arra ébredtem, hogy nem igazán vagyok jól, úgyhogy egész nap otthon voltam, és a hosszú csütörtöknek tulajdonítottam. Csakhogy ez ugyanígy volt szombaton, meg vasárnap is, így az egész hétvégét az antialkoholizmus jegyében töltöttem. Igazából nem voltam beteg, csak punnyedt meg levert. Hétfőn átmentem Dalmához, mert vettek egy szekrényt, segítettem összerakni neki. Nem volt könnyű, mert félúton derült ki, hogy az elején felcseréltünk két elemet. Minden stimmelt egészen félútig, de akkor jöttek a gondok és elölről kellett kezdeni. Kedden szintén csak az egyetemre mentem, más érdekeset nem csináltam. (Márha az egyetem érdekes.) A legnagyobb eredménye ennek a pár napnak az volt, hogy legalább összepókereztem száz dollárt a neten.
Szerdán, azaz tegnap viszont kirándulni mentünk Valenciába, a Fallasra (e: Fájjász), ami Valencia legnagyobb ünnepe, de egész Spanyolországban is a legfontosabbak között van. A fő problémát a kelés okozta, ugyanis három után aludtam el, és hétkor már kellett kelni. Ez önmagában nem olyan nagy probléma, csak reggel hatra értünk vissza Alicantéba, így a végén már nem voltam túlzottam friss.
Tehát ezt a kirándulást az egyetem szervezte, azért is indultunk olyan korán. Na most a Fallasról annyit kell tudni, hogy március 1.-jétől tart 19.-éig, Szent József napjáig. Ez amolyan télbúcsúztató, tavaszüdvözlő dolog és 19-e az egésznek a csúcspontja, erre a napra nagyjából 3 millió turista érkezik Valenciába, ami azt jelenti, hogy megnégyszereződik a város lakossága. Tömegiszonyos embereknek nem ajánlott. A fesztivál idején számtalan kereszteződésben hatalmas fából és papírból készült figurák vannak felállítva, amelyek általában ironikus-szatirikus üzenetet hordoznak. Ezeket 19-én éjfélkor szépen felgyújtják (Cremá). Na de ne szaladjunk ennyire előre.
11-kor értünk oda, és 1-ig átfésültük a város főbb ponjait. Ez nem jelent túl nagy távolságot, mert egyrészt a hatalmas tömeg miatt, másrészt mert öt busszal mentünk, így jó nagy volt a társaság. A tömegről ennyit (A kép 2007-es, de most is ugyanilyen volt):
Az egész óváros ennyire tele van, ráadásul Valenciának van Európában a legnagyobb óvárosa. Szóval sok az ember. 2-kor kezdődött a petárdajáték (Mascletá). Ez egy tűzijátékhoz hasonlatos valami, ahol azonban a látvány nem fontos, csak a hangra mennek rá. A lényeg a hangerő. Kezdetben (kábé első három perc) olyan mint egy normál tűzijáték, aztán nagyjából félpercenként erősödik a hangerő egy-egy újabb "szólam" megjelenésével. A végére már annyira hangos, hogy az ember belső szervei már-már elkezdenek helyet cserélni egymással. Ráadásul olyan ritmusa volt, hogy néhányan kezdtek transzba esni a környékünkön. Nem akarom a jelzőket szporítani, egyszerűen kurva jó volt. A füst miatt meg olyanná változik a környék, mintha egy vulkán tört volna ki (Fabio Gava képei):
Bár egyébként is hatalmas a petárdakultusz, és teljesen másképp állnak ehhez mint mi. Legálisan lehet bármilyen petárdát kapni a kis pukkanó szarságoktól egészen a rakétákig, és lépten-nyomon azt látjuk, hogy négy-öt éves gyerekek gyújtják meg. Természetesen mindegyikőjüknek a szülei mutatják meg, hogy hogyan. Ennek köszönhetően egész nap szinte másodpercenként robbean egy-egy, amitől kicsit olyan háborús övezet hangulata van a városnak, ami a csajoknak persze nem nagyon tetszett. Mert annyit kihagytam, hogy Dalmát most meglátogatta két barátnője, s így négyesben voltunk tulajdonképpen egész nap. Szóval a Mascletá után lesétáltunk a tengerparta, ami mintegy másfél óra volt, így mire visszaértünk este a Belvárosba, hulla fáradtak lettünk. De bírni kellett a tempót, mert éjjel ugyebár elkezdék gyújtogatni az óriás-bábokat. Sajnos a programban elnéztük a főtéren lévő események idejét egy órával, így egy órát álltunk vigyázzban fölöslegesen, bár a látvány azért kárpótolt minket. Volt egy kis tűzijáték, majd felgyújtották szegény Dzsinnt az Aladdinból. Ez volt a legnagyobb fabábu, ránézésre olyan négy emelet magas, az elkészítésének a költsége 220.000 euró volt. Mikor teljes lánggal égett, az egész tér egy katlanná vát, nem irigyeltem a tűzoltókat, akik közvetlenül mellette álltak. Miután befejeződött ez a rész is, elindultunk kaját keresni. Tíz perc alatt tettünk meg száz métert, közelharcban állva az emberekkel, de nagy nehezen kijutottunk a térről. Az éttermekben persze utcáig kígyóztak a sorok, de a végén találtunk egy helyet, ami jó volt és itt vártuk meg az indulást. Itt találkoztunk Mattiáékkal is, akik külön jöttek, kocsival, amit Sebastian bérelt. Csakhogy ellopták a táskáját, amibe bennevolt a kocsikulcs, meg még néhány fontosabb dolog, például három telefon és egy pénztárca. Mondanom sem kell, nem voltak túlságosan feldobva, pláne, hogy megpróbáltak felkéredzkedni valamelyik buszra, de nem engedték fel őket, így maradhattak reggelig. Mi is csak hatra értünk haza, azóta aludtam ötig, meg itthon voltam.
Hát ennyi történt velem mostanában. Persze olvasgattam az otthonról jövő híreket közben, sajnos ünneplésből megint egyesre vizsgázott az ország. Különösen fájó ezeket úgy hallani, hogy itt Spanyolországban egy hete volt parlamenti választás, de már mindenki elfelejtette és fiesztáznak nyugodtan, megy tovább az élet. Van még mit tanulnunk.
Ja, még valami. A Youtube-os ajánlóhoz beraktam két linket a Fallasról. Az egyik a Mascletát, a másik a Cremát mutatja be. Persze nem tudja visszaadni az ottani élményt, de legalább valami, érdemes megnézni.
Na pá!
Megint eltelt majd egy hét, de ez most blogügyileg olyan, mintha egy nap lett volna. Pénteken ugyanis arra ébredtem, hogy nem igazán vagyok jól, úgyhogy egész nap otthon voltam, és a hosszú csütörtöknek tulajdonítottam. Csakhogy ez ugyanígy volt szombaton, meg vasárnap is, így az egész hétvégét az antialkoholizmus jegyében töltöttem. Igazából nem voltam beteg, csak punnyedt meg levert. Hétfőn átmentem Dalmához, mert vettek egy szekrényt, segítettem összerakni neki. Nem volt könnyű, mert félúton derült ki, hogy az elején felcseréltünk két elemet. Minden stimmelt egészen félútig, de akkor jöttek a gondok és elölről kellett kezdeni. Kedden szintén csak az egyetemre mentem, más érdekeset nem csináltam. (Márha az egyetem érdekes.) A legnagyobb eredménye ennek a pár napnak az volt, hogy legalább összepókereztem száz dollárt a neten.
Szerdán, azaz tegnap viszont kirándulni mentünk Valenciába, a Fallasra (e: Fájjász), ami Valencia legnagyobb ünnepe, de egész Spanyolországban is a legfontosabbak között van. A fő problémát a kelés okozta, ugyanis három után aludtam el, és hétkor már kellett kelni. Ez önmagában nem olyan nagy probléma, csak reggel hatra értünk vissza Alicantéba, így a végén már nem voltam túlzottam friss.
Tehát ezt a kirándulást az egyetem szervezte, azért is indultunk olyan korán. Na most a Fallasról annyit kell tudni, hogy március 1.-jétől tart 19.-éig, Szent József napjáig. Ez amolyan télbúcsúztató, tavaszüdvözlő dolog és 19-e az egésznek a csúcspontja, erre a napra nagyjából 3 millió turista érkezik Valenciába, ami azt jelenti, hogy megnégyszereződik a város lakossága. Tömegiszonyos embereknek nem ajánlott. A fesztivál idején számtalan kereszteződésben hatalmas fából és papírból készült figurák vannak felállítva, amelyek általában ironikus-szatirikus üzenetet hordoznak. Ezeket 19-én éjfélkor szépen felgyújtják (Cremá). Na de ne szaladjunk ennyire előre.
11-kor értünk oda, és 1-ig átfésültük a város főbb ponjait. Ez nem jelent túl nagy távolságot, mert egyrészt a hatalmas tömeg miatt, másrészt mert öt busszal mentünk, így jó nagy volt a társaság. A tömegről ennyit (A kép 2007-es, de most is ugyanilyen volt):
Az egész óváros ennyire tele van, ráadásul Valenciának van Európában a legnagyobb óvárosa. Szóval sok az ember. 2-kor kezdődött a petárdajáték (Mascletá). Ez egy tűzijátékhoz hasonlatos valami, ahol azonban a látvány nem fontos, csak a hangra mennek rá. A lényeg a hangerő. Kezdetben (kábé első három perc) olyan mint egy normál tűzijáték, aztán nagyjából félpercenként erősödik a hangerő egy-egy újabb "szólam" megjelenésével. A végére már annyira hangos, hogy az ember belső szervei már-már elkezdenek helyet cserélni egymással. Ráadásul olyan ritmusa volt, hogy néhányan kezdtek transzba esni a környékünkön. Nem akarom a jelzőket szporítani, egyszerűen kurva jó volt. A füst miatt meg olyanná változik a környék, mintha egy vulkán tört volna ki (Fabio Gava képei):Bár egyébként is hatalmas a petárdakultusz, és teljesen másképp állnak ehhez mint mi. Legálisan lehet bármilyen petárdát kapni a kis pukkanó szarságoktól egészen a rakétákig, és lépten-nyomon azt látjuk, hogy négy-öt éves gyerekek gyújtják meg. Természetesen mindegyikőjüknek a szülei mutatják meg, hogy hogyan. Ennek köszönhetően egész nap szinte másodpercenként robbean egy-egy, amitől kicsit olyan háborús övezet hangulata van a városnak, ami a csajoknak persze nem nagyon tetszett. Mert annyit kihagytam, hogy Dalmát most meglátogatta két barátnője, s így négyesben voltunk tulajdonképpen egész nap. Szóval a Mascletá után lesétáltunk a tengerparta, ami mintegy másfél óra volt, így mire visszaértünk este a Belvárosba, hulla fáradtak lettünk. De bírni kellett a tempót, mert éjjel ugyebár elkezdék gyújtogatni az óriás-bábokat. Sajnos a programban elnéztük a főtéren lévő események idejét egy órával, így egy órát álltunk vigyázzban fölöslegesen, bár a látvány azért kárpótolt minket. Volt egy kis tűzijáték, majd felgyújtották szegény Dzsinnt az Aladdinból. Ez volt a legnagyobb fabábu, ránézésre olyan négy emelet magas, az elkészítésének a költsége 220.000 euró volt. Mikor teljes lánggal égett, az egész tér egy katlanná vát, nem irigyeltem a tűzoltókat, akik közvetlenül mellette álltak. Miután befejeződött ez a rész is, elindultunk kaját keresni. Tíz perc alatt tettünk meg száz métert, közelharcban állva az emberekkel, de nagy nehezen kijutottunk a térről. Az éttermekben persze utcáig kígyóztak a sorok, de a végén találtunk egy helyet, ami jó volt és itt vártuk meg az indulást. Itt találkoztunk Mattiáékkal is, akik külön jöttek, kocsival, amit Sebastian bérelt. Csakhogy ellopták a táskáját, amibe bennevolt a kocsikulcs, meg még néhány fontosabb dolog, például három telefon és egy pénztárca. Mondanom sem kell, nem voltak túlságosan feldobva, pláne, hogy megpróbáltak felkéredzkedni valamelyik buszra, de nem engedték fel őket, így maradhattak reggelig. Mi is csak hatra értünk haza, azóta aludtam ötig, meg itthon voltam.
Hát ennyi történt velem mostanában. Persze olvasgattam az otthonról jövő híreket közben, sajnos ünneplésből megint egyesre vizsgázott az ország. Különösen fájó ezeket úgy hallani, hogy itt Spanyolországban egy hete volt parlamenti választás, de már mindenki elfelejtette és fiesztáznak nyugodtan, megy tovább az élet. Van még mit tanulnunk.
Ja, még valami. A Youtube-os ajánlóhoz beraktam két linket a Fallasról. Az egyik a Mascletát, a másik a Cremát mutatja be. Persze nem tudja visszaadni az ottani élményt, de legalább valami, érdemes megnézni.
Na pá!
